SZTÁLIN, Joszif Visszarionovics (1879-1953)

(Eredetileg Dzsugasvili.) Grúz származású szovjet diktátor, generalisszimusz. Fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba, 1899-ben ezért kizárták a papi szemináriumból. 1901-tõl kezdve csak forradalmi tevékenységgel foglalkozott, többször bebörtönözték ill. számûzték. Több álneve is volt, a Koba fedõnevet 1913-tól Sztálinra cserélte. 1917-ben részt vett az októberi forradalomban. Az azt követő polgárháborúban katonai parancsnok, de nem árult el nagy tehetséget ezen a téren, többször hozott hibás döntéseket. 1922-ben, Lenin halála után az SZKP KB főtitkára, mely tisztséget haláláig betöltötte. Ezután fokozatosan egyre keményebb diktatúrát vezetett be. Sokszor mondvacsinált okokra hivatkozva számolt le valódi vagy vélt ellenfeleivel. A terrorhullám 1937-38-ban érte el csúcspontját. Ekkor többek között valósággal lefejezte a szovjet tisztikart, e döntéséért 1941-ben drága árat kellett fizetnie. 1939-ben megnemtámadási egyezményt kötött Németországgal, és megállapodott Hitlerrel Lengyelország felosztásáról, melyet a németek invázióját követõen õ is megtámadott. Ezután háborút kezdett Finnországgal, a remélt gyors gyõzelem helyett véres csatákat kellett szervezetlen seregének vívnia. Az 1941-es német támadástól 1945-ig az Állami Honvédelmi Bizottság elnöke, honvédelmi népbiztos, a Szovjetunió fegyveres erőinek főparancsnoka. A honvédõ háború elején az addigi hibás katonapolitikai és személyi döntéseit tetézi azzal, hogy nem képes a nyilvánosság elé lépni, elsõ megnyilatkozására csak július 3-án kerül sor. Rövidesen elkezdi keresni az állítólagos felelõsöket, ezzel ismét megtizedelve a tisztikart. Késõbb fokozatosan a saját kezébe veszi az irányítást. Tábornokaitól feltétlen engedelmességet követelt. A hadmûveletek tervezésében nem játszott döntõ szerepet, de az alternatívák között legtöbbször õ választott. Fõként a kezdeti idõkben sokszor hallgatott régi, ám kevésbé tehetséges barátaira, pl. Bugyonnijra, Tyimosenkora vagy Vorosilovra. A késõbbiekben már bátrabban bízott kiváló képességû parancsnokaiban, Zsukovban, Vasziljevszkijben és társaikban. Ügyes politikus volt, a szövetségesek tanácskozásain Rooseveltet befolyásolva gyakran keresztülvitte akaratát Churchill-lel szemben. Diplomáciai tehetségének is köszönhetõ, hogy a Szovjetunió kiterjeszthette befolyását Kelet-Európában. A háború után egyre növelte hatalmát, újabb és újabb bûnökkel, a terror fokozott alkalmazásával igyekezvén azt megszilárdítani.