Wolfeinstein 3D, Return to Castle Wolfeinstein, Medal of Honor Allied Assault, Battlefield 1942. Csupán a régebbi idők legnagyobb ászait soroltam itt fel, melyek olyan szinten maradandóak lettek a játékosok szemében, hogy többségük még ma is szívesen játszik valamelyikükkel. Így van ez a 2003-ban megjelent Call of Duty esetében is – mind a mai napig nagyon sokan tolják (vagyis toljuk ;)) eme kitűnő játékot. Rengeteg „Év játéka” díj lett az övé, pedig nem mindenben volt 10-ssel pontozható az Infinity Ward (a MoHAA készítőiből összeverbuválódott csapat) belsőnézetes lövöldöző gammája. Például a grafikája egyenesen csúnya volt, hogy a folyton előugró scriptelt eseményekről ne is beszéljek. Akkor mégis miért lett ekkora hírneve és rajongótábora? Egyszerű: a hangulat miatt. A Medal of Honor-féle „egyedül kolbászolok” módszer elmaradt, helyette egy ejtőernyős szakasz tagjaként (persze oldalunkon a szakasszal) kellett majdhogynem megnyerni a háborút – ugyanis volt egy pár igen fontos kaliberű missziónk, például az angol tisztek megmentése… Németország közepéről… A tálalás olyannyira jól sikerült, hogy mindenki bele tudta élni magát a harcba, akárhol harcolt, lévén nem egy helyszínen fordultunk meg játék közben. Ilyen hangulat (amihez jelentősen hozzátett a zene is persze) mellett senki nem figyelt a grafikára, ami a Quake3 engine-re támaszkodott, de a lehető legjobban támaszkodott: az Infinity-s arcoknak annyi mindent sikerült a motorból kipasszírozniuk, hogy azt hittük ez nem is mindenidők egyik legjobb multis játékának alapanyaga. Egy szó, mint száz: szépet koppant az állunk a Call of Duty-n. Ehhez járult egy kiegészítő is, mely pofátlanul rövid lett ugyan, de a hangulat talán még jobb lett az alapjáték óta. Persze, ha már ennyit kaszáltak a játékkal, miért ne próbálkozzanak meg egy esetleges konzolátirattal is? Lett is játék hamar, mindenféle gépre, még a sokat szidott N-Gage-re is. Más kérdés, hogy ezek hogyan sültek el PC-s játékos szemmel nézve, de tény, hogy a konzolos arcok imádták.

Majd jöttek a hírek, hogy érkezik a folytatás, persze nem nyilvános bejelentések alapján kaptuk az infót, hanem ahogy az lenni szokott: érdekes interjúk, melyekben homályos utalásokat küldtek nekünk az Activision marketingesei. Végül megerősítették a hírt is, és egyre több kép, videó illetve infó látott napvilágot a játékkal kapcsolatban, mely egyébként még idén, év végén megérkezik köreinkbe…

Érdemes lenne ott elkezdeni, hogy milyen is volt a Call of Duty első része? Überrealisztikus, mint a legutóbb megjelent Brothers in Arms, vagy inkább árkád, akárcsak a Moorhuhn? Nos, szerintem a kettő között kell keresni a választ, ugyanis a CoD nagyon hiteles volt sok mindenben, ám nem volt olyan reális, mint azt elvárnánk, mondván akkor egy nagyon nehéz játékkal lett volna dolgunk. Tény, hogy annyira árkád sem volt, tehát az ellenfelek nem rohantak ránk szabad prédaként („Nesze komám lőjjé’ agyon…khmm…fanszba a háborúval…”), viszont nem is nagyon taktikáztak, szépen komótosan le tudtunk mindenkit szedegetni a távolból. Az új rész várhatóan megtartja ezt az arany középutat úgy, hogy lényegesebben reálisabb és történelem hűbb lesz a gém, ám a nehézsége nem fog változni. Ennek érdekében a fejlesztők jártak-keltek mindenfelé, vajh jól csinálták-e ezt, avagy sem. Az eredmény érdekes lett: rengeteg textúrát, modellt dobtak a lomtárba, azzal a céllal, hogy „ezt újra fogjuk kezdeni”. Megfordultak Franciaországban, Afrikában, és más olyan helyeken, ahol a játék játszódni fog… De hol fog játszódni a játék? Ehhez a hősöket kell ismerni, ugyanis - ahogy az előző részben is - a három szövetséges oldalról jött katonákkal (és nem szuper kémekkel, mint a MoHAA-ban) harcoljuk majd végig a magunk csatáit. Az előző rész hőseivel sokan nem tudtak azonosulni, lévén gyorsan lement egy kisebb amcsi kampány, majd jött a brit, végül az orosz. Így lett változatos a játék, ám ez nem volt túl jó ötlet az előbb említett okok miatt. Most kiválaszthatjuk, hogy időrendi sorrendben szeretnénk-e végigtolni a játékot, avagy egyenként, mindegyik hős útját végigjárni. De kik is a hősök? Bill Taylor, aki az amerikai Army Rangers ranger alakulat tagja. Nos, ő pont nem egy normális, átlagos katona, lévén ezt a csapatot a legnehezebb bevetésekbe küldték el, így éppen ezért szerepelhettek a rangerek a MoHAA-ban is, ahol ugye olyan küldetések voltak, amiket egy átlag baka nem tud megoldani. Montgomerynek, mindenki kedvenc tábornokának nyolcadik hadtestének egyik őrmestere – John Davis – lesz a következő szereplő. Vele fogunk harcolni Rommel és katonái ellen, szóval a tankcsatákra leginkább itt számíthatunk. Végül orosz fronton érkezik Vaszilij Ivanovics Koszlov (de nehéz volt leírni…:)), akivel a havas Oroszországban fogunk majd megfordulni, mint egyszerű közkatona.

Ezzel át is tértem ténylegesen a Call of Duty 2 helyszíneire, melyek egytől-egyig a valóságban is létező országok, városok, ahol tényleg megtörtént eseményeket játszhatunk újra – persze ez egy háborús FPS-ben már elvárt. Az amerikaiakat az európai hadszíntérre küldték, így velük itt fogunk megfordulni. Franciaország, Olaszország, ám külön kiemelném a június hatodikai Omaha-beach-i partraszállást, ahol immár végre nem azt a részt játszhatjuk le, amit a "Ryan közlegény megmentése" című filmben is láthattunk - ám erről később. A britekkel – mint már említettem – az afrikai hadszíntéren fogunk barangolni, mely feldolgozását eddig csak a MoHAA-kban láthattuk. Végül az oroszokkal Oroszországban fogunk harcolni, többek közt visszatérünk Sztálingrádba is – nem lesz semmi… De mit érnek az ilyen jó pályák, ha megint lineárisan haladunk előre, és az előre kiküldött katonákat lőjük halomra? Meg kell jegyezzem, az ilyen jellegű hibákat gyökeresen megváltoztatták a készítők: állítólag teljesen scripttől mentes játékmenetre számíthatunk, ami együtt jár egy bámulatos mesterséges intelligenciával is. Minden egyes ember tud majd reagálni minden harci helyzetre, így javasolhatnak bármi taktikát, fedező tüzet kérhetnek, amíg újra töltenek, és ilyen mondatok hagyják majd el a szájukat nem előre leprogramozottan, hanem helyzetfüggően. A lineáris pályák is megszűnnek, lesznek fontosabb, illetve mellékfeladataink, melyekről mi döntjük el, hogy milyen sorrendben kívánjuk azokat végrehajtani, és hogy milyen úton. Mehetünk a rövidebb, de akciódúsabb vagy az uncsibb, de hosszabb ösvényen. Egyszóval: korántsem lesz úgy megkötve a kezünk, mint anno a CoD1-ben.

Az előzetes képeket vizsgálva, már Ti is rájöhettetek, hogy immár nem a Quake3 motor fog a folytatás alatt dübörögni. Az előző rész nem volt túl szép, de amit az Infinitysek kihoztak abból a dologból… ahhoz kellett kis ügyesség. De az új epizód kinézetétől egyszerűen le kell (!) hidalni. Talán háborús FPS még sosem volt ilyen részletes, de még a más fajta akciójátékokkal is felvehetné a versenyt a CoD2. A füst eszméletlen ahogy kinéz, reális a javából. A textúrák élesek és kidolgozottak, akárcsak a modellek, mert azok is nagyon részletesek. Végül, pedig nagyon jó árnyékok gondoskodnak az élethűségről, amihez hozzájárul a Half-Life 2 szinten lévő arcmimika, mely azért különleges, mert a játék minden egyes karakterének más milyen arca lesz, hogy így egy saját egyéniséget alkosson. Ha belegondolunk ez hatalmas feladat, de az IW ezt még tovább fokozta: minden szereplőnek saját, egyéni hangja van, egyenként 500-750 sornyi szöveggel. Ezek rendezettségéről a Battle Chatter System gondoskodik: ő kezeli az MI-t úgy, hogy társaink a korábban említett beszólásokat, és parancsokat a helyzetre reagálva mondják be. Nagyon örülök ezeknek az újításoknak, hiszen a beleélést és valósághűséget teljes mértékben megadják. Gondoljunk csak bele: egy német lelő minket és megjegyezzük a pofáját. Majd később egy bug során véletlenül előkerül ugyanaz az arc– nah akkor megbosszulhatjuk :). Viccet félretéve ez a hangulathoz is nagyon sokat hozzátesz, ami – valljuk be – CoD nagyon nagy erőssége volt…

…És ezt a „hagyományt” a folytatás tovább is viszi. Terjeng az Interneten az idei E3-ról egy rossz minőségű felvétel, melyen a fentebb említett Omaha-beachi küldetést játsszák végig. Erről vések pár sort, mert ami ott látható, az nem semmi. Megindulnak kis a csapatszállítók a tengeren, mindenki köhécsel, ahogy az ilyenkor lenni szokott, mert mindenkire ekkor jön rá a víziszony. Már süvöltöznek felettük az első ellenséges golyók, bombák és vadászgépek, melyek segítenek megadni a kezdő löketet a totális beleéléshez. Hasonló volt az előző részben mikor Sztálingrádon szálltunk partra: itt is ugyanúgy kilőnek mellőlünk hajókat, tehát máris bepillantunk a háború borzalmaiba. Partot érünk, lecsapódik az ajtó, mindenki nyomul kifele, nagyon sokan meghalnak a letelepített MG-k tüzétől. Mint már említettem ez az Omaha-beach egy másik része, itt pedig máshogy van elrendezve minden: itt nincsenek óriás bunkerek, csak légvédelmi ágyúk és gépfegyverek. Egy kötélen kell felmászni, persze ügyesen, hiszen bármikor lelőhetnek minket, mikor húzzuk fel magunkat a domboldalon serényen. Társaink körülöttünk ordibálnak, továbbra is sokan halnak meg. Frenetikus élmény mikor légnyomást kapunk – talán ez még jobb lett mint eddig. Belassul az idő, lassan pillantgatunk körbe, elhalkul minden, mi pedig köhécselünk. Néhány társunk odafut hozzánk, megkérdezik jól vagyunk-e, de mi nem tudunk reagálni. Hihetetlen élmény. Majd mikor „kijózanodunk”, harcolhatunk tovább. A videón látszik a széles fegyverarzenál, megint felvehetjük elesett csapattársaink és ellenfeleink fegyvereit a földről. Ez biztosítja a változatosságot, amely szintén nagy erénye a játéknak. Persze vannak új fegyvereink is, úgymint a Gewehr 43, az SVT-40, vagy a Mark 6 revolver. Nem maradhatott el számtalan féle gránát sem, itt a füstgránátot emelném ki: ugyan szerepelt már a kiegészítőben, de a filmen is látszik, hogy ebben a részben sokat kell (ráadásul érdemes is lesz) majd használnunk, hiszen nagyon nagy előnyökhöz nyújthatunk ezen eszköz segítségével. Ami a legjobb, hogy ilyen helyzetekben az ellenfél is megzavarodhat, tehát ők is teljesen reálisan fognak gondolkodni, akárcsak mi – és még nem is csalnak. Sok jelenetet soroltam fel, biztosan van itt egy-kettő ember, akit valamelyik rész megfogott. Mert engem nagyon, így már érzem, hogy a Single mellett a Multi is király lesz (eddig is az volt), habár erről még semmit sem lehet tudni. Majd meglátjuk.

Összességében nagyon jó folytatást látok a Call of Duty 2-ben, hiszen minden megvan itt, ami az előző rész hiányosságait jelenthette: csodás grafika, szkriptmentes játékmenet. De ami még jobb: ami jó volt az is megmaradt – megint a jó hangulat, szórakozás jellemzi majd a játékot. Én biztosan végig fogom játszani a programot, és remélem minél többen tartotok majd velem!