A győzelem árhulláma

1 / A D-nap

A D-nappal, 1944. június 6-ával véget értek a történelem legnagyobb szabású partraszálló hadműveletének hosszú hónapokon át tartó előkészületei. A D-napra virradó éjszakán a konvojok hatalmas seregei és kísérő hajóik az ellenség tudta nélkül megindultak az aknamezőkön át vágott csatornákon a Wight-szigettől a normandiai partok felé. A RAF nehézbombázói ötezer-kétszáz tonnányi bombát dobtak le a betonállásokba telepített ellenséges partvédelmi ütegekre. Hajnalhasadáskor az Egyesült Államok légiereje lépett a színre és támadta az ellenség egyéb partvédelmi állásait, majd a közepes bombázókon és a vadászbombázókon volt a sor. Június 6-án huszonnégy óra alatt a szövetséges repülők több mint 14 600 bevetésben vettek részt. Légi fölényünket mi sem mutatja jobban, mint hogy az ellenség a partraszállás övezetében alig száz nappali bevetésre volt képes. Éjfél után három légi szállítású hadosztály ért földet a túlparton: a 6. brit légi szállítású hadosztálynak Caentól északkeletre kellett hídfőállást elfoglalnia a folyón túl a város és a tenger között, két amerikai légi szállítású hadosztálynak pedig Carentantól északra támogatnia kellett a partraszállást és feltartóztatnia a Cotentin-félszigetre tartó ellenséges tartalék előretörését. Helyenként a légi szállítású hadosztályok a tervezettnél nagyobb területre szóródtak szét, de a kitűzött célt valamennyien elérték. Amikor a kis és nagy hajók hajnaltájban kezdtek csatasorba rendeződni a támadás előtt, a hadszíntér valósággal díszszemlére emlékeztetett. Egy ellenséges torpedónaszád-támadás elsüllyesztett egy norvég rombolót, ezenkívül azonban hajóink nem ütköztek ellenállásba. Sőt a parti ütegek meg a haditengerészeti tüzérségi előkészítésre is csupán rendszertelen és pontatlan tűzzel válaszoltak. A taktikai meglepetés terve vitathatatlan sikerrel járt. A kétéltű járművek és a csapatszállító hajók gyalogsággal, harckocsikkal, önjáró tüzérséggel, sokféle fegyverrel és a part menti akadályok eltávolítására kiképzett műszaki alakulatokkal mind rajokba rendeződtek és a part felé tartottak. A hajók fedélzetén ott voltak az úszó DD-harckocsik is: ez volt az első nagyszabású harci bevetésük. Az előző napi vihar után még haragos volt a tenger, s partraszállás közben jó néhány úszó harckocsi odaveszett.

A rombolók és a partraszálló járművekre szerelt ágyú- és rakétaütegek össztüzet nyitottak a partvédelmi állásokra, a nyílt tengerről pedig a csatahajók és a cirkálók lövegei fogták le a védő ütegek tüzét. Egészen amíg az első partraszálló járművek másfél kilométerre meg nem közelítették a partot, a szárazföldi ellenállás csekély volt, akkor azonban hevesebbé vált az aknavetők és a géppuskák tüze. A hullámverés és a víz alatti akadályok és aknák miatt veszedelmes vállalkozás volt a partraszállás, sok hajó tönkre is ment, miután partra tette csapatait, de az előretörés folytatódott.

A gyalogság nyomban a partraszállás után gyorsan tört célja felé, s egy helyet kivéve mindenütt jó ütemben haladt előre. Bayeux-től északra, az Omaha partszakaszon az V. amerikai hadtest heves ellenállásba ütközött. Szerencsétlen véletlen folytán az ellenséges védelmi állásokat itt egy nem sokkal előbb feltöltött és riadókészültségbe helyezett német hadosztály vette át. Szövetségeseink csak egész napon át tartó igen heves harc árán tudlak megkapaszkodni, és csak hetedikén, több ezer fős veszteség árán indulhattak meg a szárazföld belseje felé. Ha nem sikerült is minden kitűzött célt elérnünk, s ha Caenban szilárdan tartotta is magát az ellenség, a hadvezetés végül is kielégítőnek minősítette a támadás első két napjának eredményeit.

A Vizcayai-öbölből német tengeralattjárók tömege indult el, s vállalva a kockázatot a felszínen haladt nagy sebességgel, hogy megakassza a partraszállást. De támadásuk nem ért készületlenül bennünket. A Csatorna nyugati bejáratát számos repülőgép őrizte, s ez védelmi rendszerünknek még csak az első vonala volt. Mögötte a haditengerészet erői fedezték a partraszállás nyugati szárnyát. A német tengeralattjárók tehát nagy erejű védelembe ütköztek és rajta is vesztettek. A sorsdöntő első négy napon repülőgépeink hatot elsüllyesztettek közülük, további hatot pedig megrongáltak. A partraszállásban részt vevő konvojok meg sem érezték a támadást, s zavartalanul, elhanyagolható veszteségekkel haladtak tovább céljuk felé. Ettől kezdve a tengeralattjárók már óvatosabban bocsátkoztak harcba, de nem több sikerrel.

Június 6-an délben azzal a kéréssel fordultam az alsóházhoz, hogy ,,hivatalosan is vegyen tudomást a hírről, hogy az Alexander tábornok parancsnoksága alatt harcoló szövetséges seregek felszabadították Rómát”. A hír mar az előző este nyilvánosságra került. Mindenki tudott már arról is, hogy megkezdődött a franciaországi partraszállás, és emiatt nagy volt az izgalom az alsóházban. Én mindamellett jó tíz percen át beszéltem az olaszországi hadjáratról és méltattam az ott harcoló szövetséges seregek érdemeit. Miután így egy kicsit kínpadra vontam a képviselőket, ekképpen folytattam:

Közölnöm kell a házzal továbbá, hogy a mára virradó éjszaka és a kora hajnali órákban nagyszabású partraszállások sorozata kezdődött az európai kontinensen. A felszabadító támadás színtere ezúttal a francia partvidék. Több négyegyezer nagyobb és több ezer kisebb hajóból álló hatalmas hajóhad kelt át a Csatornán. Az ellenséges vonalak mögött nagy létszámú légi szállítású alakulatok indítottak sikeres hadműveleteket, és a partraszállás a tengerpart számos pontján most is folyik. A parti ütegek javát sikerült elnémítanunk. A tengeri akadályok a vártnál kisebb nehézséget okoztak. Az angol-amerikai szövetséges csapatok hadműveleteit tizenegyezer élvonalbeli repülőgép támogatja, s a légiflotta a csata szükségletei szerint vehető igénybe. Részletekbe természetesen nem bocsátkozhatom. Az arcvonalról gyors egymásutánban érkeznek a jelentések. Ez idáig a részt vevő csapatok parancsnokai azt jelentették, hogy minden a terv szerint alakul. Méghozzá micsoda terv szerint! A hatalmas vállalkozás kétségkívül a legbonyolultabb és legnehezebb hadművelet, amelyet valaha is végrehajtottak. Számításba kellett vennünk az árapályt, a szelet, a hullámzást, a légi és tengeri látótávolságot, a lehető legszorosabb összhangba kellett hoznunk a szárazföldi, a légi- és a tengeri erők tevékenységét. Mindeközben olyan körülményekkel is számot kellett és kell vetnünk, amelyek nem mind láthatók előre.

Máris joggal remélhetjük, hogy sikerül a taktikai meglepetés, és hogy a harcok még egy sor további meglepetést tartogatnak az ellenségnek. A most megkezdett támadás mérete és hevessége hosszú heteken át egyre tovább nő majd, de a hadműveletek várható menetéről most nem bocsátkozom találgatásokba. Egyvalamit azonban máris közölhetek: a szövetséges seregek tökéletes egységben cselekszenek. Fegyverbarátságban élünk amerikai barátainkkal. Eisenhower tábornok, a főparancsnok, akárcsak helyettesei, valamint Montgomery tábornok, az expedíciós haderő parancsnoka teljes bizalmunkat élvezi. Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy az elmúlt napokban hajóra szálló csapataink elszántsága és harci szelleme felemelő élményt nyújtott. Felszerelésben, tudományos felkészülésben és előrelátásban minden tőlünk telhetőt megtettünk, és tisztikarunk, valamint az Egyesült Államok és Britannia kormánya a legeltökéltebben munkálkodik tovább az új, hatalmas front megnyitásán.

Aznap délután már úgy láttam, hogy beszámolhatok Sztálinnak is:

A miniszterelnök Sztálin marsallnak 1944. jún. 6.

Minden jól kezdődött. Az aknákat, az akadályokat és a parti ütegeket már java részben leküzdöttük. Nagy arányokban és igen eredményesen vetettünk be ejtőernyős csapatokat. A gyalogság partraszállása gyorsan halad, sok harckocsi és önjáró löveg már a parton van.

Az időjárási kilátások elviselhetők, javuló tendenciát mutatnak.¹

A válasz nem váratott magára sokáig, és rendkívül fontos jó hírt is tartalmazott:

Sztálin marsall a miniszterelnöknek 1944. jún. 6.

Az “Overlord” hadművelet kezdetének sikeréről szóló értesítését megkaptam. Ez a hadművelet mindannyiunkat megörvendeztet, s további sikerekre nyújt reményt.

A szovjet csapatok nyári támadása a teheráni konferencián létrejött egyezménynek megfelelően június közepén kezdődik az egyik fontos frontszakaszon. A szovjet csapatok általános támadása szakaszonként fog kibontakozni a hadseregek egymás után következő támadásba lendülése útján. A támadó hadműveletek június végén és július folyamán a szovjet csapatok általános támadásába csapnak majd át.

¹ Üzenetváltás..., id. kiad. I. 269.

396 397

Nem fogom elmulasztani, hogy idejében tájékoztassam Önt a támadó hadműveletek menetéről. ¹

Amikor ez a távirat megérkezett, éppen részletes beszámolót készültem küldeni Sztálinnak a partraszállás menetéről.

A miniszterelnök Sztálin marsallnak 1944. jún. 7.

1/… Az “Overlord” tekintetében teljes mértékben meg vagyok elégedve a ma, június 7-én délig kialakult helyzettel. Csak egyetlen parti körzetben voltak komoly nehézségek, ahol amerikaiak szálltak partra, de már itt is megszűntek. Az ellenség hátában, a szárnyakon szerencsésen földet értek a húszezer főnyi ejtőernyős csapatok, s minden egységük kapcsolatot teremtett a tenger felől partra szállt amerikai és brit csapatokkal. Veszteségeink csekélyek. Mintegy tízezer ember elvesztésével számoltunk. Reméljük, ma estig a parton lesz a negyedmillió ember nagyobbik része, speciális hajókkal partra tett vagy saját szerkezetükkel, úszva partot ért jelentő számú páncélos erőkkel (harckocsikkal) együtt. Ez utóbbi harckocsitípusban különösen az amerikai frontszakaszon meglehetősen jelentős veszteségeket szenvedtünk annak következtében, hogy a hullámok felborították ezeket az úszó harckocsikat. Most erős ellentámadások várhatók, de számítunk páncélos fölényükre, no meg természetesen légi fölényükre, valahányszor felhőtlen lesz az ég.

2/ Tegnap késő este tankcsatára került sor Caen közelében a mi frissen partra szállt páncélos erőink és az ellenség 21. páncélgránátos-hadosztályának ötven harckocsija közt, amelynek eredményeképpen az ellenség megfutamodott, s otthagyta a csatamezőt. Most akcióba lép a brit 7. páncéloshadosztály, s néhány nap alatt feltétlenül megszerzi nekünk a fölényt. Arról van szó, hogy mekkora erőt tudnak bevetni ellenünk a következő héten. Az időjárás a Csatorna körzetében, úgy látszik, nem akadályozza majd partraszállásunk folytatását. Valójában az időjárás biztatóbbnak látszik, mint azelőtt. A parancsnokok mind meg vannak elégedve, mert a csapatok partra tétele valójában jobban ment, mint vártuk.

3/ Különösen bizalmas. Úgy tervezzük, hogy igen rövid idő alatt két nagy előregyártott kikötőt rendezünk be a Szajna torkolatának széles öblében. Ezekhez a kikötőkhöz hasonlót még nem látott a világ.

¹ Üzenetváltás..., id. kiad. I. 270.

Nagy óceánjárók is kirakodhatnak majd itt, s a sok kikötőhelyen keresztül utánpótlást juttathatunk el a harcoló csapatokhoz. Ez az ellenség számára teljesen váratlanul történik majd, s lehetővé teszi, hogy az időjárási viszonyoktól függetlenül igen jelentős készleteket halmozzunk fel. Reméljük, hogy a hadműveletek során hamarosan elfoglaljuk Cherbourg-t.

4/ Másfelől az ellenség gyorsan és nagymértékben összpontosítja majd erőit, s a harc elkeseredett lesz, arányai pedig egyre növekedni fognak. Változatlanul reméljük, hogy a D+30. időpontig mintegy huszonöt hadosztályt vethetünk be, segédcsapataikkal együtt, amikor is frontunk mindkét szárnya a tengerre fog támaszkodni, és a frontnak legalább három jó kikötője lesz: Cherbourg s a két előre gyártott kikötő. Ezt a frontot állandóan ellátjuk majd utánpótlással, és egyre szélesíteni fogjuk, és reméljük, hogy később hozzákapcsolhatjuk a Bresti-félszigetet. De mindez függ a háború véletlenszerűségeitől, amelyeket Ön, Sztálin marsall, olyan jól ismer.

5/ Reméljük. hogy ez a sikeres partraszállás és a római győzelem, amelynek gyümölcseit még be kell gyűjtenünk az elvágott hun hadosztályoktól, megörvendezteti az Önök vitéz katonáit, mindazon terhek után, amelyek rájuk nehezedtek, s amelyeket az Önök országának határain túl senki nem érzett át jobban, mint én.

6/ A fentebb elmondottak lediktálása után kaptam meg az ,,Overlord” sikeres kezdetéről szóló üzenetét, amelyben a szovjet csapatok nyári támadásairól ír. Szívélyesen köszönöm. Remélem, figyelembe veszi. hogy mi soha egyetlen kérdést sem tettünk fel Önöknek. mert teljesen megbízunk Önben, az Önök népében és az Önök csapataiban.¹

Sztálin ezt válaszolta:

Sztálin marsall a miniszterelnöknek 1944. jún. 9.

Június 7-i üzenetét, amelyben az ,,Overlord” hadművelet sikeres kibontakozásáról értesít, megkaptam. Mindannyian köszöntjük Önt s a bátor brit és amerikai csapatokat, és szívből kívánunk további sikereket.

¹ Üzenetváltás..., id. kiad. I. 270-272.

A szovjet csapatok nyári támadásának előkészületei befejezéshez közelednek. Holnap, június l0-én kezdődik nyári támadásunk első szakasza a leningrádi fronton.¹

[…]

Lássuk most, mai ismereteink szerint, az ellenség felkészülését és terveit. A Németalföldtől a Vizcayai-öbölig, onnan pedig a dél-franciaországi partvidékig terjedő atlanti fal főparancsnoka Rundstedt tábornagy volt, s hatvan hadosztály állt a rendelkezésérc. Alatta Rommel tartotta a Hollandiától a Loire-ig terjedő partszakaszt. 15. hadserege tizenkilenc hadosztállyal Calais és Boulogne térséget védte, 7. hadseregének kilenc gyalog- és egy páncéloshadosztálya pedig Normandiában állomásozott. Az egész nyugati frontnak tíz páncéloshadosztály állt rendelkezésére, s ezek Belgiumtól Bordeaux-ig elszórva helyezkedtek el. Milyen különös is, hogy a németek, most, hogy védekezésre kényszerültek, ugyanazt a hibát követték el, mint 1940-ben a franciák, vagyis széttagolták az ellentámadásra alkalmas legerősebb fegyverüket!

Amikor január végén Rommel átvette új posztját, elégtelennek találta a védelmi intézkedéseket, és energikus fellépésével sokat javított rajtuk. A partvidék mentén körkörös védelemre alkalmas betonerődítmények sorakoztak, továbbá, elsősorban a magas vízállás szintje alatt, sem aknamezők és különféle akadályok épültek ki. Beépített lövegek néztek a tenger felé, és tábori tüzérség fedezte a partot. Nem épült ki ugyan összefüggő második védelmi vonal, a hátország falvait azonban alaposan megerődítették. Rommel elégedetlen volt az elért eredménnyel, s ha több idő áll rendelkezésére, megnehezítette volna a dolgunkat. A levegőből és a tengerről indított bombatámadásaink nem sok betonerődítményt romboltak le, zavart okoztak azonban a védelemben, amelynek csökkentették tűzerejét, és a radarrendszerben is.

A németek riasztórendszerét teljesen megbénítottuk. Calais-tól Guernsey-ig a németek legalább százhúsz nagy radarberendezést állítottak fel, hogy felderítsék konvojainkat és irányítsák a parti ütegeket. A radarokat negyvenhét állomásra csoportosították. Valamennyit felfedeztük és rakétakilövő repülőgépeinkkel oly sikeres támadásokat intéztünk ellenük, hogy a D-nap előestéjén már egyhatoduk sem volt működőképes.

¹Üzenetváltás.... id. kiad. I. 272.

Ami használható maradt közülük, azt az ,,Ablak” néven ismert sztaniolcsíkokkal vezettük félre: a csíkokkal egy Fécamp-tól keletre tartó konvojt szimuláltunk, s így eltereltük a radarok figyelmét az igazi partraszállásról. […]

Valóban figyelemre méltó teljesítmény volt, hogy az ellenséget meglepte a támadás ideje és helye. A német főparancsnokság úgy értesült, hogy aznap túlságosan viharos lesz a tenger, s partraszálló hadművelet nem jöhet számításba, ráadásul a légi felderítés sem jelentette, hogy a brit partok mentén több ezer hajó összevonása folyik. Június 5-en reggel Rommel elhagyta főhadiszállását, hogy látogatást tegyen a Berchtesgadenben időző Hitlernél,¹ s amikor megindult a támadás, ő Németországban tartózkodott. Korábban a németek sokat vitatkoztak arról, vajon melyik fronton indítják meg a szövetségesek a támadást. Rundstedt mindvégig arra számított, hogy a főtámadást a Doveri-szoroson keresztül indítják meg, mert ez a legrövidebb tengeri útvonal és ez a partszakasz esik a legközelebb Németország szívéhez. Rommel hosszú ideig egyetértett vele. Hitler és törzse azonban olyan jelentéseket kaphattak, amelyek azt állították, hogy Normandia lesz a fő hadszíntér. A bizonytalanság még a partraszállás után is tovább tartott. Hitler egy teljes, döntően fontos napot veszített, mire rászánta magát, hogy a két legközelebbi páncéloshadosztállyal megerősítse a frontot. A német hírszerzés alaposan túlbecsülte az Angliában rendelkezésre álló hadosztályok és csapatszállításra alkalmas hajók számát. Adatai szerint erőforrásainkból bőven telt volna még egy nagyszabású partraszállásra, elképzelhetőnek tartották tehát, hogy Normandia csak egy előzetes és másodrendű hadszíntér. Június 19-én Rommel azt jelentette von Rundstedtnek, hogy ,,...nagyszabású partraszállás várható a Csatorna mentén húzódó arcvonalon a Gris-Nez-fok két oldalán vagy a Somme és Le Harve között”,² s ezt a figyelmeztetését egy héttel később is megismételte. Így tehát csak július harmadik hetében, vagyis a D-nap után hat héttel irányítottak tartalék erőket a Doveri-szoros partján állomásozó 15. hadsereg soraiból délre, a csata színterére. A D-nap előtt és után életbe léptetett megtévesztő intézkedéseinkkel éppen efféle zavart kívántunk előidézni. Csodálatos volt a siker, és nagyon nagy hatást gyakorolt a csata kimenetelére.

¹ Churchill téved. Rommel június 4-én, vasárnap reggel családi látogatásra utazott haza az Ulm melletti Herrlingenbe.

² Chester Wilmot: The Struggle for Europe. New York—London, 1952. 318.

Június 10-én Montgomery tábornok azt jelentette, hogy eléggé biztosan megvetette már a lábát a túlparton, és kész fogadni látogatásomat. Így hát Smuts, Brooke, Marshall tábornok és King tengernagy társaságában felszálltam különvonatomra és elindultam Portsmouthba. A három amerikai vezérkari főnök már június 8-án Londonba repült, hogy kéznél legyen, ha sürgős és fontos katonai döntést kellene hozni. Portsmouthban egy brit és egy amerikai romboló várt ránk. Smutsot, Brooke-ot és engem az előbbi, Marshall tábornokot, King tengernagyot és munkatársaikat pedig az utóbbi vette fedélzetére, majd ki-ki baj nélkül megérkezett a maga frontszakaszára. Ahogy partraszálló járművünkből kikecmeregtünk, a tengerparton Montgomery magabiztos mosollyal üdvözölt. Serege már tíz-tizenkét kilométerre hatolt be a szárazföld belsejébe. A tüzérségi tűz és a harci tevékenység elhanyagolható volt, az idő pompás. Áthajtottunk csekélyke, de termékeny normandiai birtokunkon. Kellemes látványt nyújtott a dús vidék. A mezőket a napfényben sütkérező vagy kényelmesen ballagó vörös-fehér foltos tehenek lepték el. A szemlátomást vidám és jól táplált helybeliek lelkesen integettek az út mentén. Montgomery a tengerparttól vagy nyolc kilométernyire egy pázsittal és tavacskákkal övezett kastélyban rendezte be főhadiszállását. Az ellenség felé néző sátorban költöttük el az ebédet. A tábornok ugyancsak vidám hangulatban volt. Megkérdeztem, milyen messze vagyunk az arcvonaltól. Azt mondta, hogy öt kilométernyire. Erre azt kérdeztem, sikerült-e összefüggő arcvonalat kiépítenie. ,,Nem” — felelte. ,,Mi szavatolja akkor — kérdeztem —, hogy egy portyázó német páncélososztag nem tör ránk ebéd közben?” Azt mondta, nem hiszi, hogy tartanunk kellene tőle. Törzstisztjeitől megtudtam, hogy az előző éjszaka heves bombatámadás érte a kastélyt; valóban jó néhány tölcsér éktelenkedett körülötte. Közöltem vele, hogy túl sokat kockáztat, ha ez a merészség szokásává válik. Egyszer-egyszer, rövid időre minden megengedhető, de a szokás, az ismétlés háború idején, ha csak lehet, kerülendő. Két nappal később odébb is költözött, igaz, hogy közben ő is, a törzse is kapott még egy adaggal.

Minden rendben volt, harcoknak néhány légiriadótól és a légvédelmi lövegek robajától eltekintve semmi jele. Keresztül-kasul bejártuk szűk hídfőállásunkat. Különösen nagy érdeklődéssel szemléltem meg Port-en-Bessin, Courseulles és Ouistreham helyi forgalomra épített kikötőjét. A nagy átkelés terveiben nemigen vettük számításba ezeket a kis kikötőket. Igen értékes szerzeménynek bizonyultak azonban, s csakhamar napi kétezer tonna rakományt tudtak fogadni. Ezek a már ismert, kellemes tények jártak a fejemben, miközben hol autón, hol gyalog bejártuk friss hódításunk érdekes, de bizony nagyon is szűkös területét.

Smuts és Brooke társaságában a Kelvin rombolón indultam haza. Ott volt a fedélzeten Vian tengernagy: ő volt az arromanches-i kikötő védelmére rendelt hajórajok és könnyű járművek parancsnoka. Azt javasolta, tekintsük meg, hogyan lövik a brit balszárnyat fedező csatahajóink és cirkálóink a németek hadállásait. Elhaladtunk hát a tizennyolc kilométer távolságból tüzelő két csatahajó között, majd a mintegy tizenhárom kilométerről tüzelő cirkálók között is, és csakhamar hat-hét kilométernyire találtuk magunkat a sűrű erdővel borított partvidéktől. Hajóink komótosan és folyamatosan lőtték a partvidéket, de az ellenség nem viszonozta a tüzet. Amikor éppen visszafordultunk volna, így szóltam Vianhoz: ,,Ha már ilyen közel vagyunk, miért ne pörkölnénk mi is oda nekik, mielőtt hazatérnénk?” ,,Máris” — felelte, s egy-két perc múlva valamennyi lövegünk tüzet nyitott a csendbe burkolózó partvidékre. Természetesen jóval az ellenséges tüzérség hatótávolságán belül voltunk, s mihelyt elsütöttük ágyúinkat, Vian elrendelte, hogy a romboló forduljon meg és teljes sebességgel távolodjék el a parttól. Csakhamar túl is voltunk a veszélyen, s ismét áthajóztunk a cirkálók, majd a csatahajók vonalán. Sem azelőtt, sem azóta nem voltam olyankor őfelsége valamely hajójának fedélzetén, amikor éppen ,,vadul” tüzelt, ha ugyan ez a helyes kifejezés. A tengernagyot csodáltam sportos vállalkozó szelleméért. Smuts is el volt ragadtatva. A Portsmouthba vezető négyórás úton az igazak álmát aludtam. Egy szó, mint száz, igazán érdekfeszítő és élvezetes nap volt.

Mihelyt időt tudtam szakítani rá, ismét tájékoztattam a fejleményekről két nagy társamat.

A miniszterelnök Sztálin marsallnak 1944. jún. 14.

…Hétfőn, mint Ön az újságokból talán már tudja is, meglátogattam a brit frontszakaszt. A harcok szünet nélkül folynak, akkor is tizennégy hadosztályunk volt harcban a mintegy százhúsz kilométeres fronton. Velük szemben az ellenségnek tizenhárom hadosztálya áll, de ezek korántsem olyan erősek, mint a mieink. Az ellenség sietve erősítéseket vet be a hátországból, de mi, véleményünk szerint, a tengeren jóval gyorsabban szállítjuk az erődítést. Csodálatos látványt nyújt a part mentén csaknem nyolcvan kilométerre terjedő hajóváros, amely a jelek szerint biztonságban van a légitámadásoktól, sőt az egészen közel ólálkodó tengeralattjáróktól is. Reméljük, hogy bekerítjük Caent, s ott esetleg foglyokat is ejtünk. A foglyok száma két nappal ezelőtt tizenháromezer volt, ami több, mint amennyi veszteséget addig elesettekben és sebesültekben szenvedtünk. Ezért elmondhatjuk. hogy az ellenség csaknem még egyszer annyi veszteséget szenvedett, mint mi, noha mi az egész idő alatt támadtunk. A tegnapi nap folyamán az előrehaladás teljesen kielégítő volt, bár az ellenség ellenállása a stratégiai tartalékok bevetésének arányában erősödik. Egészen valószínűnek tarom az ütközet olyan arányúvá fejlesztését, hogy júniusban ésjúlíusban mindkét fél részéről körülbelül egymillió ember vesz majd benne részt. Számításunk szerit augusztus közepére kétmillió emberünk lesz ott.

Kívánok Önöknek minden jót, és sok sikert Karéliában.¹

Ugyanaznap az Elnöknek többféle dologról is írtam, egyebek között de Gaulle franciaországi látogatásáról is, amelyet úgy szerveztem meg, hogy előzőleg nem kértem ki Roosevelt véleményét. Így folytattam:

Hétfőn remek napot töltöttem a tengerparton és valamivel beljebb. Hatalmas tömegű hajó sorakozik a part mentén, több mint nyolcvan kilométernyi hosszúságban. A mesterséges kikötők egyre jobban védik őket az időjárás viszontagságai ellen. Szinte valamennyi alkotórészük tökéletesen bevált. s csakhamar megbízható menedéket nyújtanak majd rossz idő esetére. Légi- és tengeralattjáró-elhárító erőnk láthatóan igen megbízható oltalmat nyújt bajainknak. Szorgalmas munkával töltött nap után rombolónkkal megközelítettük a hunokat és odacsördítettünk nekik egyet, válaszra azonban nem méltattak, pedig csak öt kilométernyire voltunk tőlük.

Marshall és King velem együtt tért vissza vonaton. Nagyon megnyugtatta őket, amit az amerikai oldalon tapasztaltak, s Marshall kedves hangú táviratot kanyarított Mountbattennek arról, hogy milyen sok új tengeri jármű köszönhető az ő szervező munkájának, és milyen nagy hasznukat vettük. Egyik régebbi táviratában Ön az ,,elképesztő’ kifejezést használta. Meg kell mondanom, csakis ez a szó illik mindarra, amit személyesen tapasztaltam, s úgy hiszem, ezzel az Ön tisztjei is egyetértenének. A szállítás olyan csodálatosan simán megy, hogy háborúban még sosem láttunk ehhez hasonlót. De azért sok még a tennivalónk, s azt hiszem, több katonára lesz szükség. Olyan csata van kibontakozóban, amelyben jó egymilliós seregek állnak majd egymással szemben. A vezérkari főnökök most azt fontolgatják, hogyan oszthatnánk el legjobban erőinket a Földközi-tenger és az ,,Overlord” között.

Bárcsak Ön is itt lehetne!

A normandiai partraszállás
1944.06.06.

Az 1944.június 6-án indított Operation: Overlord a mai napig egyedülálló fejezete az egyetemes hadtörténelemnek: sem előtte, sem utána nem volt példa hasonlóan merész és átgondolt, összehangolt és átfogó támadásra. A szövetségesek normandiai partraszállása mind a stratégiai tervezés, mind a felsorakoztatott erők szempontjából kivételes haditett volt: 176 000 katona, 20 000 jármű és 10 600 repülőgép vett részt az akcióban.

A tervezés első szakaszában öt lehetséges helyszín került napirendre: Olaszország, Norvégia északi partvidéke, Dél-Görögország, a Dardanellák és Franciaország. A hadvezetés végül Franciaország mellett döntött, azon belül is Calvados megye volt a partraszállás helyszíneként kijelölve. Mivel semmit sem akartak a véletlene bízni, a szövetségesek 1943 szilveszterén egy minitengeralattjárón két felderítőt küldtek a Calvados partra, akik földmintákat vettek, és megvizsgálták a partszakaszt.

A küldetés sikerrel járt, a partszakasz alkalmasnak ígérkezett a partraszálláshoz. Mivel a brit és az amerikai hadsereg közt rengeteg feszültség halmozódott fel és egy nem egységes csapat komoly kockázatot jelentett volna az egyébként is hatalmas kihívást jelentő hadművelet során, így Montgomery és Eisenhower kimondta, hogy a britek az Omaha-parttól keletre, az amerikaiak pedig az Omaha-parton és attól nyugatra, egészen a Utah-beach szakaszáig fognak partot érni. A hadművelet része volt a német erők félrevezetése, amellyel komoly stratégiai előnyt tudnak felhalmozni a szövetségesek.

Eisenhower felállította a megfelelő szervezetet, melynek feladata az ellenség dezinformálása volt. A kitűzött cél pedig az, hogy az okosan adagolt hamis jelentésekkel és jól elhelyezett jelzésekkel olyannyira összezavarják a Harmadik Birodalom hadseregének vezetését, hogy azok fogalmat se alkothassanak a partraszállás tényleges helyéről, illetve az akció valódi időzítéséről. Két része volt ennek a szervezetnek: North(észak), elynek feladata volt, hogy elhitessék a németekkel, hogy az invázió Norvégia partjainál fog megtörténni, a másik részleg

pedig a South(dél) volt, amely a tervezés első szakaszában elvetett Pas-de-Calais-i partraszállásra utaló nyomokat kreált és helyezett el. A szövetségesek elterelő hadműveletébe tartozott még a nem létező hadosztályok, járművek "teremtése" is. A németek bedőltek a gondosan kivitelezett trükknek, a Hitler felé továbbított jelentések egy norvég partoknál bekövetkező inváziót vetitettek előre, így a németek egyre nagyobb haderőket irányítottak át délről, így 1944 tavaszán már 13 hadosztály állomásozott Norvégiában, amelyet a Kriegsmarine közel 90 000 tengerésze, és a Luftwaffe 60 000 katonája egészített ki. Az Operation Overlord pontos időzítése még mindig nem volt lezárt kérdés. A szövetségesek márciusra időzítették az akciót, de a várható időjárásn nem kedvezett az elképzeléseknek. Mivel Eisenhower a tervezett öt hadosztály helyett hat hadosztályt kívánt bevetni, így a partraszállás napjaként június első olyan napját jelölték ki, amely megfelelőnek bizonyult a hadművelet kivitelezésére. A szövetséges hadtest partraszállásának részleges forgatókönyve keserves viták árán és hosszas egyeztetések során szletett meg. Az invázió teljes menetét tartalmazó dokumentum vastagabb volt, mint egy telefonkönyv, és percre lebonyolítva tartalmazta a végrehajtandó feladatokat. Mivel a német erődítmények komoly fenyegetést képviseltek, a partraszállást széleskörű tüzérségi és légitámogatással készítették elő. A tervek szerint a tüzérség pontosan éjfélkor lép akcióba, ezzel egy időben a RAF négymotoros bombázói is támadást inditanak: összesen 1333 repülőgép, a britek rendelkezésre álló bombázóerő java száll fel. Az éjszakai bombázók támadását követően, a hajnal beköszöntével az USAAF 8. légi hadserege veszi át a stafétát és a partraszállásra kiszemelt szakaszon heves légitámadást indít a német védelmi vonalak ellen. Az Omaha-parti invázió elsődleges vízi támogatását két csatahajó, a Texas és az Arkansas végzi. A gyalogságot összesen 64 átalakítot DD Sherman harckocsi és háromtucat 105 milliméteres önjáró tarack segíti majd. Az első hullám 06.31-kor ér partot. A gyalogság partraszállását előkészítő tüzérségi támadás első hullámát a flotta hadihajói indították. Az első lövésnek 5.50-kor kellett volna eldördülnie, ám a németek hamar beköszöntek, így 5.35-kor már javában repkedtek a lövedékek a part és a flotta közt. Bár a tüzérség pontos volt és intenzív, a jól kiépített parti bunkerekben és ütegekben nem tett nagy kárt. A parti ütegeket támadó szövetséges bombázók és az őket kísérő vadász, illetve csatarepülők közvetlenül virradat után érkeztek. A D-nap hajnalán közel 3500 nehézbombázó, 1600-nál is több közepes bombázó, illetve 5400 vadészgép tartózkodott a normandiai partok feletti légtérben. A gyalogsági támadás első hullámát a harckocsiknak kellett a partról fedezni. Ezeket a kétéltű tankokat a parttól 5 kilométerre kellett a tengerre bocsájtani. A nehéz járművek az erős hullámzásban elsüllyedtek, vagy túlságosan elsodródtak a parttól, így nem tudták felvenni a harcot a parti védelemmel.

Az Omaha-parton már talajt fogtak a páncélosok, miközben a Utah-parton támadást indító amerikai egységen belül egyre inkább elharapózott a fejetlenség. A partközeli áramlátok elsodorták a hajókat, a hullámzás lehetetlenné tette a pontos kormányzást, a füst füst pedig minimálisra csökkentette a látótávolságot. A nagy sietségben és a rossz látási viszonyok miatt irányt tévesztett a Beek hadnagy és Gauthier hadnagy által vezetett flottilla és az eredetileg meghatározott területtől fél kilométerre délre navigálták a hajókat.

Az első egység, amely partot ért, az amerikai 4. gyalogoshadosztály 8. ezredének 2. zászlóaljának az E százada volt, az első csónak pedig, ami megfeneklett a homokon, a Roosevelt tábornokot is a fedlzetén tudó egység volt. A csoprtnak szerencséje volt, a célterülettől mintegy egy kilométeres távolságra értek partot, ahol nagyon alacsony volt a német védelem tüzérségi aktivitása. Az első hullám 6.40-kor jutott ki a Utah-partra. A rohamcsapat katonái fedezékbe vonultak, majd meglepetten tapasztalták, hogy a partszakasz egyáltalán nem hasonlít a célterületre, így a tisztek improvizációra kényszerültek. A gyalogság a dűnék felé tört, egymást fedezve másztak fel a védőgátra, az ellenséges gyalogság harcálláspontjai felé. Ekőzben Roosevelt tábornok és segítői egy bombatölcsérbe húzódva eldöntötték, hogy ezen a partszakaszon fogják folytatni a hadműveletet, nem pedig a tervekben megszabotton, hiszen jóval kisebb volt az ellenállás. A rohamosztagosok ekkor már a védőgátakon harcoltak az ellenséggel, és próbálták elfoglalni a harcálláspontokat, hogy utat nyissanak bajtársaik számára. Amíg a Utah-parton lévőknek szerencséjük volt, az Omaha-parton harcolók a poklok poklát élték át. Az Omaha-part könnyen védhető volt, kétoldalt sziklák övezték, így oldalról is lőhették a támadókat. A tervek szerint a rohamosztagosok sikeres bevetését a B-17-esek bombázása és a tüzérségi támadása tette lehetővé, és a gyalogság már egy komoly ellenállásra képtelen védők által tartott, rommá lőtt parton tört volna előre, ám ez a terv meghiúsult, mivel a tüzérség és a légierő nem végzett pontos munkát, a töltetek nagy része a védelmi vonalak mögé csapódott be. A parton óriási volt a mészárlás. A katonák még ki sem tudtak szállni a csónakokból, már szitává lőtték őket. Voltak akik a vízben próbáltak előrejutni, ám az 50-60 kilógrammos felszerelés lehúzta őket, így legtöbb esetben a rohamosztagosok megfulladtak. Charles Canham ezredes és Norman Cota dandártábornok látta, hogy így nem tudnak előrejutni, így kezükbe vették az irányítást. Cota dandártábornok megszervezte és vezette az előretörő egységeket, majd a partról kimentett géppuskák telepítését irányította. Ezután összeszedte embereivel a bangalore-torpedókat és berobbantotta a védőzárat. A következő hullámok katonái közül már jóval többen értek partot. Fél nyolckor már jelentős létszámú szövetséges erő összpontosult az Omaha-parton, és a Cota dandártábornok vezette egység öneláldozó, bátor akciónak eredményeképpen keskeny út nyílt a német erődök felé. Az amerikai rohamosztagosok káromkodva és nekikeseredetten, rettegve és remegve, de kiugráltak a fedezékekből, átvágtak az akadályokon, és megrohamozták a bunkereket.

Az 1944. június 6-án végrehajtott partraszállás, minden idők legnagyobb és legambíciózusabb hadművelete elérte célját: az AEF hadserege áttörte az évekig épített, bevehetlennek tartott Atlanti-falat, és a szövetségesek Európa földjére léptek. Az Operation Overlord végrehajtása során a Szövetséges Egyesített Haderő mintegy 90 kilométer széles frontot nyitott a La Manche-csatorna partjánál és csapatai 2-10 kilométert nyomultak előre. Huszonnégy óra leforgása alatt közel 175 000 amerikai, brit, kanadai és más

nációhoz tartozó katona szállt partra, akik a rákövetkező hónapok során felszabadították Nyugat-Európát a Harmadik Birodalom zsarnoksága alól. A második front megnyitása lehetővé tette a világháború befejezését, de szörnyű áldozatokat kívánt: 1944. június 6-án 4900 szövetséges katona esett el a normandiai partoknál.