Biztos sokan láttátok az "Ellenség a kapuknál" c. filmet.

Két mesterlövész párbajáról szól. Igaz történet. Csujkov marsall így ír róla: 1915. március 23. ( YELINO )  - 1991. december 15. ( KIEV )     "Különösen nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a csapatoknál minél szélesebb körben terjedjen el a mesterlövész-mozgalom. Mesterlövészeink ezrével "ejtették el" a betolakodó fasisztákat.  A "Hazáért" című hadsereglap mindennap közölte a mesterlövészeink által megölt fasiszták számát, közölte a kiváló mesterlövészek arcképét. Magam személyesen találkoztam hadseregünk sok kiváló mesterlövészével, beszélgettem velük, segítettem nekik, amivel tudtam. "

Vaszilij Zajcevet, Anatolij Csehovot, Viktor Medvegyevet és még jó néhány mesterlövészt személy szerint ismertem, és gyakran tanácskoztam velük.  Zajcev Szibériában született, négyéves korától járt nagyapjával a tajgába, ahol mókusra vadásztak, mégpedig sajátkészítésű ijjal. Tizenkét éves korában a nagyapjától kapott egy  puskát. Vaszilij kiskorától  megtanulta,hogy a lőszerrel igencsak takarékosan kell bánni.    Amikor először találkoztam Zajcevvel és Medvegyevvel, feltűnt szerénységük, lassú mozgásuk, nagy nyugalmuk, figyelmes tekintetük; sokáig tudtak nézni egy pontra anélkül, hogy hunyorítottak volna. Kézfogásuk kemény volt, mintha harapófogóval szorították volna az ember tenyerét. A mesterlövészek korán reggel indultak "vadászatra", a jó előre kiválasztott és előkészített helyükre. Gondosan rejtették magukat és türelmesen várták a cél felbukkanását. Tudták, hogy a legcsekélyebb felületesség vagy kapkodás biztos halálukat  jelenti, hiszen az ellenség különös gonddal figyelte őket. A mesterlövészek nagyon kevés töltényt lőttek el, de azok mindegyike halált vagy súlyos sebet osztott a puskavégre kapott fasisztának.

Vaszilij Zajcev megsérült a szemén. A német mesterlövész biztos sokat fáradozott, hogy nyomára akadjon az orosz vadásznak, akinek mintegy háromszáz megölt fasiszta terhelte számláját. Zajcev azonban ez után is híve maradt a "mesterségnek". Sebesüléséből felgyógyulva újra jelentkezett szolgálattételre, kiválogatta a megfelelő embereket és mesterlövészeket nevelt belőlük is. Mesterlövészeink eredményes tevékenysége felbőszítette a német tábornokokat. Elhatározták, hogy revansot vesznek a hadi szakmában. Szeptember végén történt.     Az egyik éjszaka felderítőink "nyelvet" hoztak magukkal, s tőle megtudtuk, hogy Berlinből repülőgépen Sztálingrádba hozták Königh őrnagyot, a fasiszta mesterlövész-iskola vezetőjét, aki azt a feladatot kapta, hogy ölje meg kiváló mesterlövészeinket.     Batyuk ezredes, hadosztályparancsnok magához hivatta a mesterlövészeket, s kijelentette: - Azt hiszem, nem ijednek meg mesterlövészeink a Berlinből érkezett fasiszta főmesterlövésztől. Igaz, Zajcev? - Igaz, ezredes elvtárs - felelte Vaszilij Zajcev. - Nos hát akkor ezt a fő-fő mesterlövészt meg kell sem misíteni - közölte a hadosztályparancsnok. - - Megsemmisítjük, ezredes elvtárs! - hangzott a válasz.      Mesterlövészeink gyorsan növekvő csoportja ekkorra már jónéhányezer hitleristát intézett el rövid úton. Erről írtak az újságok és a röplapok. A röplapok közül egyik-másik az ellenség kezébe került, és a fasiszták tanulmányozták mesterlövészeink módszereit, megpróbáltak eredményesen harcolni ellenük. Őszintén megmondom, hiszen a múltról van szó: tapasztalataink népszerűsítésével akkor nem kellett volna annyira sietnünk. Ha a mesterlövész "kiemelte" az ellenség egykét tisztjét, a fasiszták rögtön tüzérségi és aknavetőtüzet zúdítottak a feltételezett leshely környékére. A mesterlövésznek rejtett utakon gyorsan meg kellett változtatnia leshelyét, hogy kikerüljön a nehéz helyzetből.     A fasiszta fő mesterlövész megérkezése új feladatot rótt ránk; meg kellett őt találni, tanulmányozni kellett módszereit és trükkjeit, s türelmesen kivárni azt a pillanatot, amikor bele lehet ereszteni a halált jelentő ólmot.     - A küszöbönálló párbajról - emlékszik vissza Vaszilij Zajcev - éjszakánként heves viták folytak óvóhelyünkön. Mindegyik mesterlövész elmondta feltevéseit és sejtéseit, amelyek az ellenség peremvonalának nappali megfigyelése során születtek. Különféle elképzeléseket, mindenféle, "csalétkeket" javasoltak. De a mesterlövész művészetének az a sajátossága, hogy sokak tapasztalatai ellenére az összecsapás módját ő maga dönti el. Ha szemtől szembe találja magát az ellenséggel, mindig köteles alkotni, feltalálni, új módon cselekedni. A ,mesterlövész számára nincs sablon, ez az öngyilkossággal volna egyenlő. De hát mégis hol lehet a berlini mesterlövész? - kérdezgettük egymástól. Jól ismertem a fasiszta mesterlövészek "kezemunkáját", a tűz és az álcázás jellegéből könnyedén megkülönböztettem a tapasztaltabb lövészeket az újoncoktóI, a gyávákat a konok és elszánt ellenségtől.     De itt van ez az iskolavezető, s lám, jelleme teljesen ismeretlen előttem. Társaink mindennapos megfigyelései sem jártak eredménnyel. Nehéz volt megmondani, hol lehet. Valószínűleg gyakran változtatta leshelyét, s ugyanolyan óvatosan keresett engem, mint én őt. De megtörtént a következő eset: az ellenség szétlőtte Morozov barátom távcsövét, Sejkint pedig megsebesítette. Morozovot és Sejkint tapasztalt mesterlövészeknek ismertük, akik győztesként kerültek ki a legbonyolultabb és legnehezebb összecsapásokból is. Most már nem volt kétség, éppen a fasiszta "fő-fő mesterlövész"-be botlottak bele, akit én kerestem.     Hajnalban Nyikolaj Kulikovval kimentem azokhoz a leshelyekhez, ahol előző nap társaink voltak. Az ellenség hosszú napokon át tanulmányozott, jól ismert peremvonalát megfigyelve nem vettünk észre semmi újat. Vége felé közeledett a nap. De ekkor a németek peremvonala felett váratlanul megjelent egy rohamsisak, s lassan megindult a lövészárok hosszában. Lőjek? Nem! A sisak imbolyog, valószínűleg a mesterlövész segédje viszi, ő meg arra vár, hogy a lövéssel eláruljam rejtekhelyemet. - Hol lehet a leshelye? - kérdezte Kulikov, amikor az éj leple alatt elhagytuk rejtekhelyünket. Ellenfelünk egész nap olyan türelmesen viselkedett, hogy sejtettem: itt csak a berlini mesterlövész lehet. Nagyon kell tehát vigyáznunk. Elmúlt a második nap is. Vajon melyikünk bírja jobban idegekkel?

Harmadnap kijött velünk a leshelyre Danyilov politikai munkás is. A reggel úgy kezdődött, mint minden nap: szertefoszlott az éjszakai homály, percről percre kivehetőbbek lettek az ellenség állásai. Körös-körül dúlt a harc, a levegőben gránátok süvítettek, de mi távcsöveinken keresztül rendületlenül figyeltük, mi történik előttünk. - Ott van, a fene egye meg, megmutatom neked az ujjammal - elevenedett meg hirtelen Danyilov. Óvatlanságból egy pillanatra éppen csak hogy a mellvéd fölé emelkedett. De ez is elég volt ahhoz, hogy a fasiszta súlyosan megsebesítse. így természetesen csak tapasztalt mesterlövész lőhetett. Sokáig fürkésztem az ellenség állásait, de nem tudtam megtalálni a leshelyet. A lövés gyorsaságából arra következtettem, hogy a mesterlövész valahol szemben van velünk. Tovább figyeltem. Bal felől volt egy kilőtt harckocsi, jobb felől egy fa-föld erőd. Hol lehet a fasiszta? A harckocsiban? Nem, tapasztalt mesterlövész ott nem választ leshelyet. Talán az erődben? Ott sem lehet - a lőrés zárt. A harckocsi és a fa-föld erőd közti sík terepen hever egy vaslemez és egy kis rakás téglatörmelék. Rég ott fekszik, már fel sem tűnt. Beleképzeltem magam az ellenség helyzetébe, s gondolkoztam: hol lenne a legjobb leshelyet választani a mesterlövésznek? Nem volna-e érdemes fészket ásni a vaslemez alatt; s éjjel azután rejtett járatokat vájni hozzá? Igen, bizonyára ott van, a vaslemez alatt, a senki földjén. Erről meg kellett győződnöm. Egy deszkadarabra felhúztam kétujjas kesztyűmet, s felemeltem. A fasiszta bekapta a horgot. A deszkát óvatosan visszahúztam ugyanolyan szögben, ahogy felemeltem. Figyelmesen szemügyre vettem a golyó ütötte  lyukat. Semmi oldalazás, derékszögben találta el; a fasiszta tehát a lemez alatt bújt meg. - Ott van a bitang! - hallom a szomszédos leshelyről társamnak, Nyikolaj Kulikovnatk suttogó hangját.      Most már csak elő kellett csalogatni, és célgömbre "ültetni" legalább a feje egy részét. Ehhez idő kellett. Már ismertük a fasiszta szokásait s tudtuk, hogy erről a jól megválasztott lőhelyről nem megy el. Nekünk viszont okvetlenül állást kellett változtatnunk. Éjszaka munkához láttunk. Hajnalig elkészítettük az új leshelyet. A hitleristák a volgai átkelőhelyeket lőtték. Gyorsan pirkadt, s újult erővel lángolt fel a harc. De sem az ágyúk dörgése, sem a gránátok és a bombák robbanása nem vonhatta el figyelmemet a feladat teljesítéséről. Felkelt a nap. Kulikov egy lövést eresztett a levegőbe: magunkra kellett vonni a mesterlövész figyelmét. Úgy döntöttünk, hogy a nap első felében várunk, mivel puskánk távcsövének csillogása elárulhat bennünket. Délután puskáink árnyékban voltak, a fasiszta leshelyére viszont csaknem merőlegesen tűztek a napsugarak. A lemez szélénél egyszer csak valami megvillant: egy odakerült üvegcserép vagy a mesterlövész távcsöve? Kulikov óvatosan, ahogy csak a legtapasztaltabb mesterlövész képes rá, emelni kezdte a sisakját. A fasiszta rálőtt. Kulikov egy pillanatra felmagasodott és hangosan felkiáltott. A hitlerista azt hitte, hogy végre megölte a szovjet mesterlövészt, akire négy napja vadászott, s fél fejét kidugta a lemez alól. Én éppen erre vártam. Lövésem célba talált. A fasiszta feje előrebukott, puskájának távcsöve pedig mozdulatlanul csillogott a napon egészen estig..."

Vaszilij Zajcev vezérőrnagy a Szovjetunió Hőse.

Ps: Vaszilij Zajcev  először 1945. május 9-én  engedte meg magának, hogy számolatlanul használja a lőszerét. Azon a napon ő is a berlini Reichstagnál volt, ahol sok ezer bajtársával együtt, önfeledten pocsékolta a drága töltényt és hosszú percekig puffogtatott a levegőbe.  Forrás: www.callofduty.hu